A japán lonc a loncfélék (Caprifoliaceae) családjába tartozó évelő kúszócserje. Eredetileg Japán, Kína és Korea erdeiből származik, ahol gyakran nő ligetes területeken, patakpartokon. Európában és Észak-Amerikában a 19. században vált népszerűvé, és ma már sok kertben megtalálható – nem véletlenül. Félörökzöld levelei sötétzöldek, tojásdad formájúak, átellenesen helyezkednek el. Májustól egészen szeptemberig virágzik, a virágok kezdetben fehérek, majd fokozatosan aranysárgává érnek – innen az angol neve is: gold-and-silver honeysuckle. A virágok illata különösen estefelé felerősödik, elbűvölve az arra járókat – és persze a beporzókat is: méhek, lepkék és madarak látogatják sűrűn.

A japán lonc napos vagy félárnyékos helyen érzi magát a legjobban, de virágzás szempontjából a teljes napfényt szereti leginkább. Ha van egy régi kerítésünk, pergolánk vagy akár egy csupasz falrész, ahol valami zöldre vágyunk, a japán lonc gyorsan és látványosan befutja. Ugyanakkor remek talajtakaró is lehet: ha nincs támasztéka, vízszintesen terjeszkedik, így rézsűk, lejtők beültetésére is kiválóan alkalmas. Talaj tekintetében nem válogatós, de a jó vízáteresztő, humuszos talajokat különösen szereti. A frissen ültetett töveket az első évben rendszeresen öntözzük, később már jobban viseli a szárazabb időszakokat is. Erőteljes növekedése miatt érdemes minden tavasszal visszametszeni: ilyenkor formálhatjuk a növényt, eltávolíthatjuk a túlnyúló vagy elhalt hajtásokat. Nyár végén is nyúlhatunk metszőollóhoz, ha szeretnénk formában tartani. A rendszeres metszés nemcsak szebbé, de virágzóbbá is teszi a növényt. Kártevők ritkán támadják meg, de levéltetvek vagy lisztharmat időnként előfordulhat – ezeket természetes szerekkel, vagy kíméletes permetezéssel kordában tarthatjuk. A sűrű növényzet jó szellőzése is sokat segíthet a megelőzésben. Tápanyag-utánpótlásként elegendő tavasszal egy kis komposzt vagy általános táp kijuttatása. Ezzel dúsabb virágzásra ösztönözhetjük.

A japán lonc bujtással és dugványozással is könnyen szaporítható. Egy hajtást a földre hajtva és földdel takarva néhány hét alatt gyökeret ereszt. Nyáron levágott, félig fásodott dugványokat is gyökereztethetünk párás, meleg helyen. A magvetés lassabb, bizonytalanabb, ritkábban alkalmazzák. Ősz végére apró fekete bogyókat hoz, amelyek díszítőértékükön túl nem fogyaszthatók – emberre enyhén mérgezőek, így kisgyermekes kertben figyeljünk erre.

Kertépítészeti szempontból a japán lonc szinte mindent tud. Lugasokra, oszlopokra, rácsokra futtatva buja zöldfüggönyt hoz létre, miközben illatos virágai egész nyáron pompáznak. Kerítéseket elrejt, rézsűket takar, sőt, sövényként is nevelhető, ha rendszeresen formázzuk. Árnyékot ad, virágot hoz, illatot áraszt – mindezt meglepően kis gondozási igény mellett. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy rendkívül erőteljes növekedésű faj, ezért természetes élőhelyek közelében ügyeljünk arra, nehogy kivaduljon. Egyes országokban – például az USA déli államaiban – inváziós fajnak számít.

A japán illatos lonc olyan növény, amely egyszerre látványos, illatos, sokoldalúan felhasználható, és még a kezdő kertészek számára is könnyen nevelhető. Legyen szó pergola befuttatásáról, egy elvadult kerítés elfedéséről vagy egy illatos, virágzó sarokról a kertben – ez a növény megbízhatóan hozza a nyári hangulatot. A „nyár illata” valóban nem csak költői túlzás: aki egyszer megérzi a japán lonc virágának édes, esti illatát, örökre emlékezni fog rá.